Keresés a tartalomban:
OK
Menü
Olvadó Balaton, jeges zsilip
Az olvadó jeget táblásra törte, majd sok helyen a partra tolta a hétvégi vihar. Kárt nem okozott a tomboló északi - északnyugati szél, a látvány azonban nem mindennapi, méteres jéghegyek so...

Körbefutják a Balatont
Fonyódnak ismét kitüntetett szerepe lesz a március 18. és 21. között immár harmadszor sorra kerülő Balaton Szupermaratonon. A magyar tengert megkerülő négynapos futóversenyt a Budapest Sportir...

Megszentelték a balatoni borokat
János napján áldották meg a 2009 - es balatoni borokat. Idén már harmadik éve annak, hogy egyházi szertartással köszöntik a nedűket. Bárki áldást kérhetett borára, aki elhozta az idei termést....

Somogyi képviselőjelöltjeit mutatta be a Fidesz
Péntek délelőtt mutatkoztak be a sajtónak a Fidesz - KDNP közös országgyűlési képviselőjelöltjei a kaposvári pártok házában. A somogyi aspiránsok között találhatjuk Gelencsér Attilát, a megye...

A Balaton is a kormány áldozata
Miközben a baloldal leszavazta az ellenzék módosító indítványát, melyben javasolták, hogy az idegenforgalmi adót kiegészítő állami támogatás ne csökkenjen, ezalatt a Magyar Közlönyben napvilá...

Járványküszöb felett a H1N1
Elérte a járványküszöböt - heti húszezer új fertőzöttet - a H1N1 megbetegedések száma hazánkban. 22 ezren fordultak orvoshoz az elmúlt héten újinfluenzás panaszokkal. A megbetegedettek kö...

Biztos életpályát ad a szakképzés
Az országban egyedülálló lovas oktatásról és a szakképzés somogyi helyzetéről beszélgettünk Szamosi Lóránttal, a Somogyi Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) főigazgatójával.

Lóra termett diákok
Az országban egyedülálló kezdeményezésről számoltak be a sajtó képviselőinek Kaposváron. Idén szeptemberben indult a Pannon Lovasakadémián a Kaposvári Egyetem és a Somogy TISZK közös programja, m...

Szinte teljesen körbevette Somogyot a H1N1
Zalaszentbalázson is bezártak egy oktatási intézményt, a Baranya megyei Szederkényben ezen a héten szünetelt a tanítás a járvány miatt. Ma újabb két halálos áldozatról számoltak be, velük egy...

Somogy felé tart a H1N1
Somogy szomszéd megyéiben már tömegesnek mondható megbetegedéseket regisztráltak az újtípusú influenzával kapcsolatosan. Baranyában iskola is bezárt emiatt. Közel 60 gyerek betegedett meg. Egy ...

Állami üdülők végórája
Több Balaton parti üdülőtől és szállodától válna meg a kormány. A tervek szerint értékesítenék a balatonőszödi kormányüdülőt, a siófoki Aranypart szállót pedig hosszú távú üzemeltetésbe adnák...

Jelöltbemutató
A Fidesz újabb két országgyűlési képviselőjelöltjét mutatták be ma Somogy megyében. A kaposvári 1 - es számú választókerületben dr. Heintz Tamás orvost, míg a balatonboglári központú 4 - es v...

Semmibe tartó sínek
Nem menekült meg több somogyi település a vasúti szárnyvonalak megszüntetésétől. Országosan az eredetileg bezárásra ítélt 32 vasúti vonalszakasz helyett 29 vonalon teljesen, egy szakaszon pedig r...

Demonstrációra készülnek a tejtermelők
Az Európai Unió és a magyar kormány ágazati politikája ellen tiltakozik a Tej Terméktanács. Istvánfalvi Miklós véleménye szerint a kormány nem támogatja kellőképpen a termelőket, ráadásul alacs...

Somogyi prímák
Átadták a somogyi Príma - díjakat, két orvos, egy polgármester és egy plébános az idei díjazott. Az elismeréssel immár harmadik éve jutalmazzák azokat, akik munkájukkal a helyi közösségeket szolgál...

Az áruló, a sértődős és a mérgesek
Hetek óta tiltakoznak a somogyiak a megszűnő vasúti szárnyvonalak okán - s morgolódnak országszerte a hasonlóképpen érintettek - , legutóbb Nagyatádon volt tüntetés, ma pedig Mernyén zajlott le ...

Jó nagy vihar
Az elmúlt 24 órában 65 riasztás érkezett Somogy tűzoltóságaira a viharos szél miatt. Jelentős kár nem keletkezett. Többnyire a közlekedést akadályozó kidőlt fákhoz, leszakadt faágak összefűrészelés...

Tízezren tüntettek
A központi kormányzat ellen tüntettek a helyi önkormányzatok a budapesti Kossuth téren, kissé sarkítva: az állam tüntetett az állam ellen. A településeket, az önkormányzatokat megnyomorító példátla...

A miniszter nem szalonképes
Nem voltak mézédesek azok a megjegyzések, amelyek Hónig Péter Közlekedési, Energiaügyi és Hírközlési miniszter elmaradt látogatásáról szóltak a kaposvári megyeházán. A miniszter, miután Gelencsér A...

Holtvágányon a vasút
A Bajnai kormány az országos tiltakozás ellenére sem mondott le vasútromboló terveiről, amelyek súlyosan érintik Somogy megyét is. Néhány hete Gelencsér Attila, a megyegyűlés elnöke, Móring József ...

Somogyi Fidesz többség
Többségbe került a Fidesz a megyei közgyűlésben, miután Csík László és Németh Lajos kilépett a Somogyért Egyesületből, s annak frakciójából majd átült a Fidesz soraiba. A képviselők döntése alapjai...

Ellehetetlenülhet a megye vasúti közlekedése
Somogyban mindössze két vasútvonal léte maradt biztos. A közlekedési tárca honlapján nyilvánosságra hozott dokumentum szerint csak a Dombóvár - Gyékényes és a Siófok - Balatonszentgyörgy vonal élve...

Polgári piknik Kötcsén
A Balatontól kilenc kilométerre fekvő Somogy megyei Kötcsén, a konzervatív oldalhoz köthető tudósok, művészek, újságírók, politikusok hatodik alkalommal gyűltek össze, hogy most a kultúrát tegyék a...

Elemi erejű tiltakozás
El a kezekkel a vasúttól! A legrövidebben így lehet összefoglalni azt az üzenetet, amelyet a kormányhoz intézett harmincnégy somogyi település vezetője a megyei közgyűlés elnökével karöltve. Tették...

Újabb kormányzati csapás a vidékre
Megdöbbentő és felháborító, hogy a vasúti szárnyvonalak megszüntetésével a szocialista kormány újabb csapást mér Somogyra és az egész országra, s a megyében élőket még jobban elzárja a külvilágtól....

Ünnepi koszorúzás Kaposváron
Kaposvár főterén Gelencsér Attila, a somogyi közgyűlés elnöke és Szita Károly, a megyeszékhely polgármestere együtt koszorúzta meg a Szent István domborművet az államalapító király ünnepén.

Rizsfesztivál Patalomban
A különleges asztali örömök Somogyban rendezvénysorozat egyik unikális állomása lesz a patalomi rizsfesztivál. A község felhívása a megye összes polgárához szól; várják a jelentkezőket, öttagú csap...

Fergeteges Somogy
Fergeteges táncokat adott elő fergeteges sikerrel a kaposvári Somogy Táncegyüttes több generációja a helyi Együd Árpád művelődési központban. A táblás ház előtti táncest a csoport hatvanadik szület...

Kórházi óriásberuházás Somogyban
Több mint tizenkétmilliárd forintból átalakul és megújul a Kaposi Mór Oktató Kórház a következő években. A teljes átépítéshez szükséges támogatásról szóló okmányt Székely Tamás egészségügyi miniszt...

Hőségriadó
Somogyban is érvényes a 2. fokozatú hőségriasztás, amelyet az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján dr. Falus Ferenc országos tiszti főorvos rendelt el július 23 - tól 24 - ig. Ezek...

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz