Keresés a tartalomban:
OK
Újabb somogyi adomány indult Borsodba
2010. júl. 23., péntek, 11.11.05

Somogy megye összefogott az árvízben nehéz helyzetbe került családok érdekében. Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke felhívására a megye minden részéről küldtek bútorokat, takarók, ágyneműk, gyermek és felnőtt ruházati cikkeket és pénzt, melynek mennyisége összességében több kamionnyi és több tízmillió forint értékű volt. Ezekből a cikkekből egyébként somogyiak is kaptak. Azok a Somogyiak, akik itt Somogyban szintén nagy károkat szenvedtek el az időjárási viszontagságok miatt - mondta Jakó Gergely. - Elsőként a Somogy Megyei Önkormányzat június elején, egy héten keresztül több, mint 200 borsodi gyermeket látott vendégül a fonyódligeti gyermektáborban. Ez azért is volt mert a gyermekek ki tudtak kapcsolódni, a szülők pedig otthon csak a helyreállításra koncentrálva el tudták kezdeni a kárelhárító munkákat. Ma pedig újra itt állunk a megyei kórház udvarán, hogy ismételten útjára indítsunk egy segélyszállítmányt. Ma, egy hónappal az események után, hiszen tudjuk, hogy a tomboló időjárás csak néhány hétig tartott, de az emberek sok helyen egy élet munkáját vesztették el és az újjáépítés is hosszú időt fog igény bevenni.
A segélyszállítmány összértéke több, mint 3.500.000,-Ft, melyet a Kaposi Mór Oktató Kórház, a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centruma, az EDDSZ megyei alapszervezetei és a LIDL Magyarország Kft. ajánlott fel. A Kaposi Mór Oktató Kórház Munkatársainak pénzbeni és természetbeni adománya: 847.280,- Ft pénzbeni támogatás, valamint 600.000 Ft értékű ásványvíz, fertőtlenítőszer, konzervek, takaró, tisztálkodási eszközök. A Kaposi Mór Oktató Kórház Szigethy-Gyula Gyógyszertára természetbeni adománya: 500.000 Ft értékű nem vényköteles gyógyszer és gyógyszertári forgalmazású készítmény. A Diagnosztikai Képalkotó Oktatásért Alapítvány és a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum Munkatársainak pénzbeni és természetbeni adománya: 615.280,-Ft és 500.000 Ft értékű nem vényköteles gyógyszer és gyógyszertári forgalmazású készítmény, valamint ásványvíz, fertőtlenítőszer, takaró és tisztálkodási eszközök. Az EDDSZ megyei alapszervezetei és a LIDL Magyarország Kft. természetbeni adományként 600.000,-Ft értékű ásványvizet, fertőtlenítőszert, takarókat, tisztálkodási eszközöket és ruhaneműt ajánlott fel.
A korábbi és a jelenlegi összes pénzbeni felajánlás összege: 4.262.560,- Ft, melynek átutalása a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány számlájára történt meg. Az adományozó intézmények és partnerek által a két alkalommal felajánlott természetbeni adományok összértéke: 6.300.000,-Ft, amelyet a Magyar Református Egyház Szeretetszolgálata segítségével juttatunk el a rászorultakhoz. (Partnerek: Testőr Kft., PQS Internationale Hungary Kft, Salesianer Miettex Magyarországi Kft., EDDSZ, LIDL Magyarország Kft.)
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Ásványvíz, tisztálkodási eszközök az autóban

Somogy ismét példát mutatott
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz



