Keresés a tartalomban:
OK
Uniós forrásból csatornáznának
2010. júl. 23., péntek, 15.34.01

A három falu önkormányzata szoros együttműködésben dolgozik a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésén, melynek előkészítését pályázati forrásból és saját önerő felhasználásával végzik. Korábban létrehozták azt az önkormányzati társulást, mely majd a beruházó lesz. A szakértők hónapok óta dolgoznak a második fordulós pályázaton, a tervek már csak az engedélyekre várnak. A víziközmű társulat megalakulása az utolsó feltételek egyike volt - így a beruházáshoz szükséges önrészt is elő tudják teremteni - ahhoz, hogy október 10-én beadható legyen a megvalósításra vonatkozó pályázat. Kaposszerdahelyen, Sántoson és Szentbalázson bíznak abban, hogy jövőre megkezdődhet a tényleges építkezés, s várhatóan 2012-13-ban már korszerű, környezetkímélő módon kerül ki a háztartásokból a szennyvíz, amelyet a kaposvári szennyvíztisztító telep fogad be.
A csatornaprogramban érintett 695 ingatlan 71,8 százaléka képviseltette magát az eseményen, ahol megszavazták a lakossági hozzájárulás mértékét, amely ingatlanonként 300 ezer forint. Amennyiben a pályázat a legmagasabb támogatottságban részesül, akkor ez az összeg a későbbiekben csökkenhet. Az ingatlantulajdonosok egy összegben készpénzzel vagy lakás-takarékpénztáron keresztül fizethetik ki a szükséges hozzájárulást. Azoknak, akiknek nehézséget okoz az önerő befizetése, kedvezményes közműhitelt biztosítanak a települések.
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online

Uniós forrásból fejlesztenének
Feltöltötte: Kraft Róbert
Somogy Megye Online
További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz



