Keresés a tartalomban:
OK
Menü
Megnyílt a Meydan Hotel
Megnyitotta a kapuit a Meydan hotel, az első 5 csillagos, versenypálya mellé épült szálloda.

Megkezdődött az AutomodEx 2010
A rendezvény tegnap indult, az autók szerelmeseinek minden korosztálya számára.

A Dubai Mall 5 millió látogatót fogadott a DSF idején
Az 5 milliós látogatószám rekordnak számít, heti bontásban ez több mint 1 millió embert jelent.

Exkluzív szórakozásban lesz része a 18. Hajó Show résztvevőinek
15 nemzetközi, 25 regionális premier, és gyönyörű superjachtok várják a több tízezer látogatót.

2009-ben 288 millió utazó vette igénybe a tömegközlekedést Dubaiban
Al Tayer elmondta: "Naponta 842.000 embert szállítunk, és ez a szám csak nőni fog."

Nem sikerült a legmagasabban végrehajtott trükk rekordját beállítani
A bűvész álmai azzal kapcsolatban, hogy beállítja a legmagasabban végrehajtott trükk rekordját, szertefoszlottak, elromlott ugyanis a lift a Burj K...

Dubai 2009-ben zöldebb lett
Ez köszönhető annak a 27 millió növénynek amit a tavalyi év során ültettek.

2009-ben az RTA fél millió utast szállított a vízibuszon
Az RTA, Dubai tömegközlekedési szolgáltatója 532,062 utast szállított összesen 128,092 úton a vízibusz fedélzetén 2009 - ben.

Dubai Nemzetközi Hajó Show
15 exkluzív premier, és több mint 400 hajó helyezi a Dubai Nemzetközi Hajó Show - t a nemzetközi hajózási ipar csúcsára.

A sárkányok visszatérnek a Festival Marina-ba
A Dubai Nemzetközi Sárkányhajó Fesztivál a Festival Marina - ban kerül megrendezésre, amely a Dubai Festival City - ben található.

Az AutomodEx 2010 a motorsportot hivatott promótálni
Az esemény megpróbálja a nagy teljesítmény és a biztonság kettősét közelebb hozni egymáshoz.

A Ritz Carlton bejelentette bővítési terveit
A bővítés, melynek során növelik a szobák számát, és több új étterem koncepciót is kidolgoznak, idén áprilisban indul, és várhatóan 2012 - re készü...

Dubai saját "csúcsélménye" a Nasa asztronautáinak
Ha arról van szó, hogy ki tapasztalta már meg a világ lélegzetelállító tájképeit, akkor elmondhatjuk, hogy Barry E. Wilmore és Dr Robert L. Satcher...

A Shopping Festival idején telítve voltak a szállodák
A teljes iparágat érintő visszaesés a szállodák kihasználtságában, most a Dubai Shopping Festivalnak köszönhetően enyhült.

A The Walk At Jumeirah Beach Residence üdvözli a családokat
Méghozzá annak apropójából, hogy elérkezett az idei Shopping festival utolsó három napja.

A Burj Khalifa készen áll első lakóinak fogadására
Már a belső tér utolsó simításait végzik az Armani rezidenciákban.

A Talise Spa bővíti szolgáltatásait
A Madinat Jumeirahban található Talise Spa bemutatja az új, teljesen integrál jóléti központját.

A Dubai Outlet Mall felkészül a Shopping Festival utolsó hetére
A Dubai Outlet Mall, a Dubai Shopping Festival egyik kulcsfontosságú szponzora arra készül, hogy különböző kulturális és színpadi előadásokat rende...

Újabb rekord a Global Village-ben
Nemrég döntötték meg a saját látogatottsági rekordjukat, most újra sikerült.

A Seef Street új élményt nyújt a DSF ideje alatt
Nem csak új vásárlási élménnyel gazdagodhat az aki ellátogat a Seef Streetre, de verhetelen árakkal is találkozhat!

Elkezdődött a visszaszámlálás a Tokyoba induló járatok indításáig
Dubaiból közvetlen repülőjárat lesz elérhető a japán fővárosba, az első gép március 28 - án indul.

Ugrálj! Trambulin show színesíti a Global Village programját
A Global Village - a Dubailandben található szórakoztató - kulturális - és bevásárlóközpontja a régiónak - most egy speciális műsorral színes...

A Costa Deliziosa névadójára február 23-án kerül sor Dubaiban
Emlékezetes esemény lesz a cirkáló névadója, ugyanis a Costa Cruises új csúcshajója az első olyan cirkáló, mely egy arab városban kapja a nevét.

A Dubai Properties megkezdte az Al Waha átadását Dubailand szívében
A Dubai Properties csoport, a Dubai holding egyik tagja, tegnap megkezdte az Al Waha átadását, mely egy exkluzív szabad tulajdonú közösség Dubailan...

Teveburger láz Dubai-ban
Dubai - ban új gyorséttermi szenzáció hódít - a teveburger. Sem a helybéliek, sem a turisták nem tudnak betelni vele.

A második Downtown Dubai Klasszikus Autó Show tündöklő kiállításokkal
A négy napos esemény Downtown Dubai - t a város legvibrálóbb úticéljává teszi. A rendezvényre számos klasszikus autó gyűjtő hoz kiállítási daraboka...

A világ legmagasabb tornya - a Burj Khalifa - végre megnyitotta kapuit!
A Burj Khalifa (korábban Burj Dubai néven ismert) hangzavar és tűzijáték közepette végre megnyitotta kapuit .

A Dubai Global Village 145.000 látogatót fogadott pénteken
A Dubailand - ben található Global Village, mely a régió szórakoztató, vásárló, és kulturális központja, pénteken 145.000 látogatót fogadott.

Az Emaar Healthcare Group megnyitotta a Meadows Klinikát
Az Emaar Properties leányvállalata megnyitotta a Meadows Klinikát, mely az elős olyan közösségi kórház, ahol a környező Emirates Hills - en, vagy T...

Az Emaar Properties rekord nyereséget könyvelhetett el 2009-ben
Az ingatlanberuházásokkal foglalkozó cég éves nettó nyeresége 2.324 milliárd dirham volt, ami 633 millió dollár.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz